Van egy kis gond

Sára, amikor felért Pestre, egyenesen a szervizbe ment átvenni az autót.

– Jól van, öreglány, ügyesen hazahoztál! – ütögette meg a motorháztetőt, ahogy régen az apja tette egy-egy hosszú út után.

Az anyja boldogan újságolta, hogy csak szétadta a hírét: eladja a lakást, és máris van rá vevő. Sára, miközben hallgatta, a zsúfolt kis ebédlőt nézte. Arra gondolt, biztosan hiányozni fog neki ez a hely, ahol felnőtt, bármennyire is utálta mindig a panel összezártságát. Mégiscsak ennek a lakásnak a falai között nőtt fel.

Aztán eszébe jutott Róza telefonja:

„Ja, nem megyek veled, tudod, a barátom is szabadnapos, ezért ma inkább vele leszek. De ugye nincs harag?”

Nem lett felhőtlenül boldog, hiszen így nem volt senki, akivel meg tudta volna beszélni a dolgait. Az anyjával még nem akart erről beszélni. Ki tudja, mit gondolna róla, ha elmesélné az egész hihetetlen históriát, amibe belekeveredett. Nem akarta feleslegesen elrémiszteni sem.

Miután megreggelizett, egy puszit nyomott az anyja arcára, és már búcsúzott is.

– Sietek, ne haragudj, de hétvégén újra jövök! – mondta bocsánatkérően. – Vigyázz magadra addig is! Tudod, nagyon örülök az öreg verdának. Nem leszek már időhöz kötve. Csak egy szavadba kerül, és jövök, ha szükséged lesz rám – azonnal, még éjszaka is!

Megkönnyebbült, amikor kiért a városi forgalomból. Elfáradt a koncentrálástól. Görcsösen figyelte az utat, szinte szuggerálta a mellette elsuhanó autókat. Utólag megállapította, hogy nagyon bátor volt, amikor minden előzetes gyakorlás nélkül autóba ült.

Nem hazament. Úgy döntött, felkeresi a gyámhivatalt.

Lekanyarodott a központi épület parkolójába. Az első emeletre kellett felmennie. A folyosón legalább tízen várakoztak a gyámhivatal ajtaja előtt. Sorszámot húzott, majd a monitort figyelte. Érezte, hogy lámpalázas lett; azt is elfelejtette, amit előzőleg kigondolt, mit fog mondani, ha végre bejut.

Az iroda, ahová belépett, teljesen hétköznapi berendezésű volt. Semmi extra, semmi hivalkodó. A nagy barna íróasztal mögött egy középkorú nő ült.

– Foglaljon helyet! Miben segíthetek? – kérdezte, miközben az olvasószemüvegét feltolta a feje búbjára. Az aranykeret koronaként csillant meg barna hajában.

Sára az ügyintéző mögötti polcon felhalmozott aktahegyekre nézett, majd bizonytalanul beszélni kezdett.

– Szeretnék egy kérdésben tanácsot és egyben segítséget kérni.

Nagyon ügyelt arra, hogy történetéből kihagyja a hihetetlen részeket. Csak a család tragikus helyzetéről beszélt, a két gyerekről, és arról, hogy a halálos ágyán az anya őt kérte meg: kísérje figyelemmel a gyermekei sorsát.

– Ön közeli ismerőse a családnak? – érdeklődött a hölgy.

– Természetesen, igen – mondta ki a fél igazságot Sára.

– Mire gondolt? Mégis hogyan képzelte a felügyeletet?

– Addig, amíg az apa börtönben van, szeretném figyelemmel kísérni az életüket.

– Ez így nagyon szép, de kivitelezhetetlen. Ha az apa ezekre a cselekedetekre fogható volt, beszámíthatatlan jellemű. A gyerekekre nézve hosszú távon sem biztonságos. Az lesz a legjobb, ha idővel örökbe fogadják őket.

– Nem érti, pont ezt nem akarom! – emelte fel a hangját Sára. – Kérem, gondolja át. Nem igaz, hogy nem tudnak segíteni.

Az ügyintéző visszacsúsztatta az olvasószemüvegét az orrára, majd kérte, mondja meg a szülők és a gyerekek nevét.

– A szülőkét tudom… – akadt el hirtelen Sára hangja.

– De jó ismerősük, azt mondta – nézett rá kétkedve a nő.

– Igen, ez így van… a szülőknek. A gyerekeket még nem ismerem.

Az ügyintéző átment a másik helyiségbe telefonálni. Amikor visszatért, egy nyomtatványt nyújtott át.

– Ezt töltse ki. Amit elmondott a családról, rendben van. Sajnos van egy kis gond a gyerekekkel. Reggel kiszöktek az otthonból. Keresik őket. Átkértem az adataikat és a fényképeket. Tessék, itt vannak! A nyomtatványon tüntesse fel az összes kért adatot és elérhetőséget. Ha előkerülnek a lurkók, megismerkedhet velük. De a látogatásoknak feltételei vannak. Környezettanulmányt és pszichológiai tesztet készítünk önnel. Ha minden rendben, nincs akadálya a segítségének, de csak hivatalos keretek között lehetséges. Kérem, gondolkodjon el a befogadásukon – az lenne a legegyszerűbb és a legbiztonságosabb.

Sára megköszönte, majd megemlítette, hogy nem vinné haza a nyomtatványt. Kint, a folyosón kitölti, és azonnal beadja, ha lehetséges.