Bement a sarki boltba, megkereste a filtert, majd beállt a pénztárhoz. A sor lassan haladt egy görnyedt idős nő miatt. A pulton két kifli és egy fél liter tej hevert. A néni kis patkó alakú pénztárcájából aprót számolgatott.
– Mi van, mama, nincs pénze? – kopogott idegesen a pénztárosnő hosszú műkörmeivel a pulton. – Nem itt kell kikeresni a rávalót. Nézze, mennyien állnak maga mögött!
– Elnézést kérek… nincs annyi, kedvesem. Egy kiflit visszaviszek – mondta halkan az öregasszony.
– Mikor már összefogdosta? – förmedt rá a pénztáros. – Inkább a tejet vigye vissza!
– Az az ebédem… – ijedt meg az asszony.
– Haladjunk már! Más is sietne! – szólt be hátulról egy körszakállas férfi.
Az öreg hölgy hátranézett. Tekintete találkozott Sáráéval. Egy pillanatig némán néztek egymásra.
Sára hirtelen a két éve meghalt vidéki nagymamája szemét látta viszont benne. Ugyanaz a csendes szomorúság. Eltűnődött rajta.
Miért volt mindig olyan szomorú a mama tekintete? Talán mert éveken át teljesen egyedül élt. Az apja később folyton lelkiismeret-furdalásról beszélt, de csak a halála után. Mindig azt mondta, dolgozni kellett, nem lehetett folyton utazgatni hozzá.
Aki nem akar, az nem tud – gondolta Sára. A mama pedig csendben meghalt. Egyedül.
A gondolatot gyorsan lezárta magában. Nem akart továbbmenni ezen az úton. Ha valakit állandóan szeretetről biztosítanak, mégis magára hagyva hal meg, abban van valami elviselhetetlen álszentség.
A pénztáros félretolta a tejet. Az öregasszony lehajtott fejjel elindult kifelé. Ahogy elhaladt Sára mellett, váratlanul megtorpant. Felemelte a fejét, és újra a szemébe nézett.
Sára még soha nem látott ilyen tekintetet. A homályos szembogarak mélyén egy apró, izzó pont derengett, mintha átszúrná a retináját. Furcsa gyengeség futott végig rajta, mintha hirtelen elnehezült volna a teste, és a látása is elmosódott volna.
Az asszony lehajtotta a fejét, és továbbindult. Édeskés, émelyítő szag maradt utána, mint egy szürke fátyol. Már nem volt a boltban, de a szag még sokáig ott lebegett.
– Azt a tejet is kérem – mondta Sára hirtelen, maga sem tudta, miért.
A pénztáros szó nélkül beütötte az árat.
Sára kisietett az utcára, de hiába kereste a nőt. Egy troli robogott el előtte; a fémes csikorgás végigfutott a gerincén. Libabőrös lett. Utálta a nappali, zajos várost.
Végül meglátta az öregasszonyt a villamosmegállóban, és odament hozzá.
– Ezt a boltban hagyta – nyújtotta át a tejet.
Már fordult volna vissza, de az asszony megfogta a kabátját.
– Várjon, kedvesem. Itt a névjegyem. Ha egyszer kedve lenne, szívesen látnám az otthonomban. Maga jó ember. Jó lelke van.
Sárát kellemetlen érzés fogta el. Újra megcsapta az asszony szaga. Hullaszag – villant át rajta.
– Engedjen el – mondta határozottan, és kiszabadította a karját.
– Nemsokára megváltozik minden – szólt halkan az öregasszony. – Menjen csak.
– Mi változna meg?
– Majd megtudja. A sors elől nem lehet elbújni.
– Ki akar elbújni? Én senki elől nem futok! – vágta rá dacosan.
– Erős ott bent… érzem – mondta az asszony inkább magának. – Kell is az erő ahhoz, ami magára vár.
– Hagyjon már! Mi maga, jósnő?
– Tudom, hogy eljön hozzám – folytatta nyugodtan. – A sors mindig odavezeti az embert, ahol dolga van. Ma jót tett velem. Ezért ez a nap különleges lesz magának.
A névjegyet szinte erőszakosan nyomta a kezébe.
Sára kelletlenül elvette, zsebre vágta.
– Rendben. Ha kedvem lesz, talán meglátogatom – mondta gúnyosan. – Jól elbeszélgettünk… most is.
Intett, majd elindult a zebra felé.
– Nem fog mindig így gondolkodni… – szólt utána az öregasszony.
– Menjen a fenébe – morogta Sára, és visszanézett. A nő eltűnt.
– Hová lett? Hiszen nem jött villamos…
Értetlenül állt egy pillanatig. Miért rohangál egy zacskó tejjel egy idegen után? Nem normális ez a nap. Még káprázik is a szeme.
A lépcsőházban elővette a névjegyet. Díszes betűkkel ez állt rajta:
Prof. Dr. Zanócz Borbála – Személyiség-lélektan, pszichológia, parapszichológia
– Atyaég… doktor? – horkant fel. – Szép jövő, ha ide jut az ember diplomával öregen.
A kártyát bedobta a táskája oldalzsebébe.
Megy a halál hozzá. Ő biztos mem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése