Nem félt. Hiszen eldöntötte, hogy teljesíti az asszony kérését. Ennek ellenére mégsem kapcsolt le egy lámpát sem, és így aludt el. Álmodott. A külvilágot kikapcsolt tudata dolgozni kezdett. Képsorok suhantak át a szabaddá vált réseken, és újra rálebbentették a túlvilág üzenetét. Ettől a pulzusa vad vágtába kezdett, homlokán megjelentek a hideg verítékcseppek.
Egy sötét utcán ment. Érzékelte, hogy nincs egyedül. Vele szemben kivált a sötétségből egy alak. Megismerte a házmestert, aki minden reggel nagyot köszönt, mióta beköltözött a házba. Most is hangosan üdvözölte, szokatlanul érdeklődve és zsémbelve.
– Hová ilyen későn, kislány? Miért kell szegénnyel így bánni? Nem látja, hogy halott? Mit akar tőle?
Rémülten oldalra nézett, kiről beszél a házmester. Hiába erőlködött, képtelen volt felismerni ki megy mellette. Mintha egy harmadik szem nyílt volna ki benne, hogy segítsen rajta az érzékei rekonstruálták az alakot.
– Apu, te vagy az? Hova megyünk?
Az alak nem válaszolt. Félelmetes némasággal, lomhán haladt mellette. A feje le volt hajtva, mintha minden lépésére vigyáznia kellene, hogy meg ne botoljon. A két karját esetlenül lógatta maga mellett, mint egy marionettbábu.
Kereszteződéshez értek. A semmiből előrobogott egy kivilágított busz, megállt előttük, és fülsiketítő zajjal kinyílott minden ajtója. Tudta, hogy fel kell szállniuk. Az alak nem mozdult. Sára átölelte, minden erejével próbálta felfelé cibálni. Kifulladva lenyomta az alakot egy ülésre. Az ajtók azonnal becsukódtak.
Fájni kezdett a feje a zajtól. Ott állt az ülés mellett, amiben lehajtott fejjel ült az apja. Nem félt tőle – hogyan is félt volna? Az ült ott, akit annyira szeretett, míg élt. A zaj lassan lágy muzsikává szelídült. Rádöbbent, hogy már nem a buszon vannak. Egy másik világba, egy másik dimenzióba érkeztek.
Körülnézett, és látta, hogy egy hatalmas hegygerincen állnak. Apja beszélni kezdett, szája nem mozdult, mégis értette minden szavát.
– Gyere, kislányom! Mutatok neked valami csodálatosat.
Hegyi kapaszkodón mentek felfelé, de az út mégsem hegyi ösvény volt. Türkizkék üvegtömbök préselődtek egymásba, az egész opálos ragyogásban úszott. Nem volt növény, sem élet. A levegő tisztán, kristályként hasította tüdejét.
– Túlságosan szép ez a ragyogás, de életidegen, nem gondolod? – fordult az alak felé.
– Életidegen? Mi az, hogy élet? Mikor ott éltem a Földön, az nem volt igazi élet. Ez itt… nézz körül, ez az isteni világ. Most vagyok igazán boldog. Végre hazajöttem, ahová mindig is vágytam.
Sára értetlenül hallgatott.
– Nem érezted jól magad velünk, azt akarod mondani?
– Áh, dehogy. Nagyon fáj, hogy magatokra hagytalak benneteket, de nem féltelek, kislányom. Te mindig tudod, mit kell tenned. Ha tudni akarod az igazságot, nem bántam meg, hogy vége a világi küszködésemnek. Nem könnyű tehetetlenül nézni azt a mérhetetlen pusztítást, amit az ember a Föld ellen végez. Sír a Föld anyácska, gyilkosok bölcsőjévé vált.
– Beszéltél róla sokat, mikor velünk voltál… akkor engem, ne haragudj az őszinteségért, egyáltalán nem érdekelt, de most kezdlek érteni…
Egyre gyengébbnek érezte magát, könyörögve fordult az alak felé.
– Apu, fáradt vagyok, és nagyon fázom.
Az alak intett, hogy elengedi.
– Menj csak vissza, de tudd: velem minden rendben van. Ne aggódj, és soha ne vádold magad a halálom miatt.
Sára megfordult, hogy elinduljon lefelé, de megtorpant, amikor újra hallotta apja hangját.
– Várj! Csak még egy fontosat szeretnék mondani. Sokszor lesz nehéz helyzet az életedben, de ne hátrálj meg, ne alkudj meg! Bízz mindig a megérzéseidben, mert a megismert logika tévútra visz! Nagyon szeretlek! – visszhangzott, ismétlődve, elnyújtva.
– Én is szeretlek! – felelt Sára, de amikor visszafordult, már nem látott senkit, csak egy zöldeskék fényt, ami felkúszott a ragyogó hegygerincre.
Hirtelen ébredt fel, riadtan körbenézett a szobájában. Minden ugyanúgy volt, mint mielőtt elaludt, csak az égők szikráztak idegesítően a szemébe. Önkéntelenül megsimogatta a bokáját. Fájt. – Bizonyára a sok gyaloglástól – gondolta. De valahol a szívében még ott lüktetett a ragyogás emléke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése