2026. február 26., csütörtök

Te is füvezel


Mónika másnap reggel Zita hangos szitkozódására ébredt. A cigánylány az ajtóban állt, dühösen kiabált a folyosóra:

– Mi van, te köcsög, elkaptak megint? Angéla néni, ide ne tegyék, mert kitépem a karikát az orrából! Amikor itt volt legutóbb, lenyúlta a lóvém, az egészet. Anyám halálára, kinyírlak, ha megint lopsz, te!

– Zita, ne hangoskodj, nincs már mit lopni tőled, miért vagy úgy begyulladva! – húzta befelé Viki a toporzékoló cigánylányt.

De Zita kiszabadította magát, és dühösen tovább tombol:

– Hé, nézd már, Viki, ez be van lőve megint! Hogy nézel már ki, dikk…

Mónika felült az ágyán, és kilesett az ajtón, hátha lát valamit, de csak azt látta, hogy Zita egyre dühösebb. Végül behúzták az ajtót, de Zita odabent sem hagyta abba a szitkozódást:

– Vége a békességnek, megint tele leszünk drogosokkal, ezek az istenbarmai, nincs szerencsénk. De teszek róla, hogy ne sokáig rontsák a levegőt idebent. Majd meglátod! – morfondírozott inkább magának, mint Vikinak.

Viki csak vont egyet a vállán:

– Mit bánok én, azt csinálsz, amit akarsz! Nem értem, miért vagy oda annyira? Te is füvezel.

– Az más! Én csak füvezek, de ezek? Ezek már hullák. Hallottam nemrég, hogy mosóport nyomott fel magának. Majdnem kinyuvadt. Nem is eszmélt órákig. Halt volna meg akkor!

– Viccelsz ugye? Mosóport? Az nem gyenge! – ámult el Viki.

– Ilyen gyökereket ritkán láttok, jól nézzétek meg magatoknak! – világosította fel Zita a szobatársakat.

A reggelinél Mónika is látta a két fiút: külön ültek az ebédlő legsarkában, senki sem szólt hozzájuk. A figyelem középpontjában voltak mégis, a régiek méregették őket a két új jövevénnyel. És valóban, elég rosszul néztek ki. A mosdatlanságukból, ápolatlanságukból áporodott, bűzös levegő terjengett körülöttük.

Az egyik megunta a szemezgetést, hirtelen felhorkant:

– Mit bámultok? Kiguvad a szemetek, vagy teccem nektek? Jöhet egy kör?

Halk moraj volt a válasz, de külön senki sem kötözködött velük. Csak Zita köpött egyet az asztal mellé:

– Hogy szakadna rátok az ég! – dobta át az asztal felett a véleményét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Apám szerint

Sára az odaérkező barátaival fáradtan nézte, ahogy a rendőrautóba teszik a két reszkető kislányt. Egyikőjük sem akart hazamenni; talán a fes...