Sára közben úton volt az otthon felé. Csak az járt a fejében, hogy a gyerekek bajban vannak, és újra meg újra felidéződött benne az álom, amely most egyre erősebben tört elő a gondolatai közül.
– Valami összeköti az álmot a valósággal… talán a tisztás! – mormolta maga elé. Folyton a kivilágított tisztásra gondolt, amelyen álmában a két gyerekkel együtt kellett átkelnie.
Lehúzódott az út szélére, és felhívta Zsoltot.
– Megőrülök! Mondd meg, mit csináljak! – kezdett bele zaklatottan. Összefüggéstelenül beszélt: egyszer az álomról, aztán a két szökésben lévő gyerekről, és arról, hogy valami miatt nagyon rossz előérzete van.
– Várj, szólok a többieknek. Várj meg bennünket a gyermekotthon előtt… és vegyél mély levegőt! Az idegesség semmivel nem visz előre. Gondolkodj addig. Nézz körül, merre mehettek. Gondolkodj úgy, mintha gyerek lennél! Ha te indulnál el csavarogni, merre mennél? Fél óra, és ott vagyunk. Nyugi!
Zsolt szavaitól kissé megnyugodott, majd újra elindult a megadott cím felé.
A nagy, szürkére festett kétszárnyas faajtó mellett meglátta a táblát: Gyermekvédelmi Központ Befogadó Otthona. Csengetett. Az ajtó hirtelen feltárult, a kilépő kék köpenyes asszony csalódottan nézett rá – nem őt várták.
– Sós Tibornét keresem. A gyámhivatalban adták meg a nevét és a címet, hogy idejöjjek.
Az asszony beengedte, és intett, hogy üljön le a társalgóban. Amíg várta a vezetőt, alaposan körbenézett.
– Tisztaság és rend… semmi fölösleges, ami zavaró lenne – állapította meg magában. – Ugyanolyan prűd minden, mint a hivatalban, ahonnan idejöttem.
– Üdvözlöm. Ön Závori Sára? Hívott az ügyintéző nemrég, hogy ide jön.
Egy alacsony, zömök testalkatú asszony lépett be, mosolyogva nyújtotta felé a kezét.
– Azt is mondták, hogy szívén viseli a két kislány sorsát. Miben segíthetek?
– Szeretném megtudni, van-e valami hír róluk. Hogyan folyik a keresésük?
– A rendőrség mindenütt keresi őket, és a polgárőrök is bekapcsolódtak. Az interneten közzétettük a fényképüket és a felhívást, a helyi televízió és rádió óránként közli a személyleírásukat. Többet jelenleg sajnos nem tudunk tenni.
– Jön egy-két barátom. Szívesen segítenénk, ha lehet.
– Rendben van, minden segítség elkel. Hűvös az idő, jó lenne még sötétedés előtt a nyomukra akadni.
Sára kiment a parkolóba. Remélte, hogy a barátai már megérkeztek. Messziről látta, hogy ott vannak; ácsorogtak és nézelődtek, valószínűleg éppen őt keresték.
– Legalább szóltál volna, hogy bemész melegedni! – viccelt Zalán. – Na, mi újság, kislány? Megint kísértetek miatt jöttünk össze? Elrabolták a gyerekeket a fránya szellemek, vagy újabb feladvány a túlvilágról?
– Gondolom, segíteni jöttetek, nem gúnyolódni. Ha igen, nagyon hálás vagyok érte.
– Fejezd be, doki, ez most nem vicces – szólt rá Zalánra Zsolt. – Két gyerek világgá ment ebben a hidegben. Ismerjük a sztorit, ezek a piromániás gyerekei. Ők aztán tényleg nem tehetnek arról, hogy ilyen szerencsétlen családi háttérrel áldotta meg őket az Isten. Na, dugjuk össze az okos fejünket. Merre indultak a gyerkőcök?
– A park felé… ennyit tudnak. Nem tudjátok véletlenül, hogy van-e erre egy nagyobb park, amit erdős liget vesz körül?
– Van egy ilyen, az Orom-park. De innen legalább két kilométer. Nem jó hely, drogostanya – válaszolta Zsolt, majd elgondolkodva ránézett. – Az álmodra gondolsz? A végén még hinni fogunk az álmaidban.
– Igen. És ha bejön az álmom, akkor nagyon nagy veszélyben vannak a lányok. Én odamegyek autóval. Ott keresem őket.
– Mi meg akkor másfelé indulunk. Figyelj, nem kéne tudnunk, kiket keresünk? – gombolta össze fázósan a kabátját Zsolt.
Sára idegesen elővette a fényképeket.
– Ők azok. Egy hatéves és egy négyéves kislány: Sági Mónika és Sági Zsuzsanna.
Kézről kézre járt a két fotó. Alaposan megnézték, majd visszaadták neki.
– Helyes gyerekek – mondta halkan Róza, aki a barátjával érkezett, egy magas, fekete hajú férfival.
Sára intett, hogy várjanak egy kicsit, majd visszament az otthonba. Pár perc múlva már jött is vissza, kezében a fényképek másolataival.
– Ha mutatjuk őket, könnyebben emlékeznek rájuk az emberek.
– Helyes. Induljunk, mert nemsokára este lesz! – sürgette Anna a többieket.
– Jól van, mindenki tudja a másik telefonszámát? Ha nem, gyors rögzítést kérek, és induljunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése